Koncert, zene

958 program


Manolito y su Trabuco Jegyvásárlás
13 Esemény
Akvárium Klub

Kuba egyik leghíresebb és legnépszerűbb timba együttese a 16 főből álló Manolito y su Trabuco. A zenekar számos nemzetközi turnéja kétséget kizáró bizonyítékul szolgál a töretlen és idén 25. évfordulóját ünneplő sikerüknek.

Marica grófnő Jegyvásárlás
13 Esemény
Gödöllői Királyi Kastély

Három felvonásban, két részben, élő zenei kísérettel

Turandot Jegyvásárlás
13 Esemény
Szolnoki Városi Sportcsarnok

Organ & Choir Jegyvásárlás
13 Esemény
Belvárosi Szent Mihály Templom

"Organ & Choir” címmel májustól szombatonként 19 órai kezdettel egyedülálló hangverseny-sorozat kezdődik a budapesti Szent Mihály-templomban. (Bp. V. Váci utca 47.)

Szenvedélyem: a zenés színház – Szirtes Tamás / MATINÉKONCERTEK - SZENVEDÉLYEK Jegyvásárlás
13 Esemény

A Szenvedélyek sorozatban a művészeti élet ismert szereplői tesznek zenés vallomást arról a szenvedélyről, amely a művészetek általuk művelt területéhez fűzi őket. Nem titkolt szándékuk, hogy a közönség soraiban ülő gyerekeket és felnőtteket is megérintse mindaz, amiről ők e találkozások alkalmával beszélnek, amihez ők szenvedélyesen kötődnek.

Zorán - Ti kértétek... Jegyvásárlás
13 Esemény
Budapest Kongresszusi Központ

A Zorán-koncertek törzsközönségétől gyakran érkeznek kérések olyan dalokra vonatkozóan, amelyek az utóbbi évek műsoraiban nem szerepeltek, és amelyeket a közönség szeretne újra hallani.

Borbély László zongoraestje Jegyvásárlás
13 Esemény

Borbély László zongoraestje

MAGNA CUM LAUDE - Szabadtéri Városünnep Jegyvásárlás
13 Esemény
Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ

A sláger-gyáros gyulai zenekart már senkinek sem kell bemutatni. Szívhez szóló dalaik, emberközeli stílusuk és igazi lüktető koncertjeik révén a fesztiválok főattrakciójává és sokak kedvencévé váltak, alig több, mint egy évtized alatt.

Bécsi keringők - Rajkó Művészegyüttes Jegyvásárlás
13 Esemény

Zempléni Fesztivál

25 éves a Nemzeti Kulturális Alap - Fesztiválnyitó gálaest Jegyvásárlás
13 Esemény

2018. szeptember 23. és október 17. között 25 év, 25 nap, 25 esemény alcímmel rendezi meg az NKA azt a programsorozatot, amellyel huszonötödik születésnapját ünnepli a rendszerváltás utáni hazai kultúrafinanszírozás talán legmeghatározóbb intézménye.

Csík Zenekar koncert Jegyvásárlás
13 Esemény
Váci Mihály Kulturális Központ

Bernstein 100 - a Kodály Filharmonikusok estje Jegyvásárlás
13 Esemény
Nagyerdei Szabadtéri Színpad

Közreműködik: Balázs János – zongora műsorvezető: Gróf Miklós beszélgető partner: Juhász Előd újságíró, Bernstein-monográfus Kodály Filharmonikusok Debrecen vezényel: Somogyi-Tóth Dániel

The Gipsy Kings Jegyvásárlás
13 Esemény
Get Closer Concerts

Éppen 40 éve lesz annak, hogy a Gipsy Kings, a „Bamboleo”, a „Djobi Djoba” és a „Amor, Amor” számokat tartalmazó második albumával egy csapásra a világ egyik legkeresettebb és legnépszerűbb zenekara lett. Együtt ünnepeljük ezt a jubileumot.

Rajk Judit és a Berlini Filharmonikusok Kamaraszólistái Jegyvásárlás
13 Esemény

Itt és most Rajk Judit és a Berlini Filharmonikusok Kamaraszólistái

Orgonaavató koncert - Madaras Gergely és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Jegyvásárlás
13 Esemény

A zenekar mesterei Madaras Gergely és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Orgonaavató koncert

Zártosztály + a Bakancsos Edda tagjai Jegyvásárlás
13 Esemény
Ady Endre Művelődési Ház

Kapunyitás: 19:00 A 2017-es, nagysikerű teltházas buli ismétlése...

In The Mood – Utazások Glenn Millerrel / NEW ORLEANS SWINGFESZTIVÁL Jegyvásárlás
13 Esemény

A jazz popzenéje, a swing, amely az 1930-as években kergette őrületbe a táncparkettek ördögeit, napjainkban reneszánszát éli. A kellemesen ringatózó melódiák „a rádió aranykorának” köszönhették hihetetlen népszerűségüket az Egyesült Államokban. A New Orleans Swingfesztivál immár tizenharmadik alkalommal hozza el a műfaj legjobbjait a Müpába augusztus végén, hogy legyen alkalmunk még egy kis nyár végi pezsgésre.

Több mint Afrika! – Nancy Vieira / Djénéba & Fousco Jegyvásárlás
13 Esemény

A Bissau-Guineában született Nancy Vieira a Zöld-foki-szigeteken nőtt fel, míg Lisszabonba nem költözött, ahol édesapja a Zöld-foki Köztársaság nagykövete lett.

A BAROKK NYOMÁBAN Jegyvásárlás
13 Esemény
Ciszterci Templom

Zsidó Kulturális Fesztivál 2018: Malek Andrea Soulistic-Balázs Fecó, Szalóki Ági Jegyvásárlás
13 Esemény

Malek Andrea Soulistic Vendégek: Balázs Fecó, Szalóki Ági, Magyar Virtuózok Kamarazenekar

Hsin-Ni Liu: Romantikus Triók Jegyvásárlás
13 Esemény
Gödöllői Királyi Kastély

Romantikus triók Hsin-ni Liu (TWN) - zongora; Stephanie Matthews (USA) - hegedű; Reenat Pinchas (USA) - cselló

AMERIKAI-MAGYAR EST - A Talamba Ütőegyüttes és a Hot Jazz Band koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Artisjus-díjas Talamba Ütőegyüttes és a Kossuth-díjas Hot Jazz Band különleges hangzásában megelevenedik a Broadway és pesti flaszter fantasztikus világa. Sokféle izgalmas hangszer, ismert slágerek két elsőrangú együttestől. Igazi zenei csemege minden korosztálynak.

Orgonahangverseny-sorozat (Virágh András) / Organ Concert Jegyvásárlás
13 Esemény

A hétfői „Cathedral Organ Concerts” az egyetlen hangversenysorozat a Szent István Bazilikában, amelyen a Bazilika világhírű műemlék Angster-orgonáját hallhatják a hangversenyek látogatói.

Liszt Múzeum - Matinékoncert: Nagy Péter (zongora) Jegyvásárlás
13 Esemény
Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont

Liszt Múzeum - Matinékoncert: Nagy Péter (zongora)

Charlie Jegyvásárlás
13 Esemény
MOM Kulturális Központ

Charlie hazánk talán legnépszerűbb énekese. Zenész, a rock, a jazz, a blues, a soul és a funky jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze, trombitás.