Program


Így szerettek ők - irodalmi koncert színház - Nyáry Krisztián és a Kaláka

Így szerettek ők - irodalmi koncert színház - Nyáry Krisztián és a Kaláka

Nyáry Krisztián Így szerettek ők címmel megjelent irodalmi szerelmes könyvei az elmúlt évek legnagyobb könyvsikerének számítanak, amit a szakmai elismerések mellett az olvasóközönség nem szűnő érdeklődése és szeretete is bizonyít.

 több

Mindkét kötet negyven magyar író, illetve művész híres szerelmi történeteinek kevésbé ismert vagy elfeledett részleteire irányítja a figyelmet. A képes etűdök az érzelmeket és eseményeket feldolgozó művek mellett eredeti dokumentumok - levelek, naplórészletek, fényképek - segítségével hozzák közelebb a szereplőket az olvasóhoz.

A romantika jegyében megrendezett produkció jelentős magyar írók különleges párkapcsolati történeteit álmodja színpadra félig szcenírozott formában: kiváló színművészek tolmácsolásában, megzenésített versek élő zenei kíséretével, vetítéssel. A zenés irodalmi időutazás során, melynek házigazdája maga a szerző, Nyáry Krisztián, olyan írók magánélete tárul fel a közönség előtt, mint Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Ady Endre, Heltai Jenő, József Attila vagy Weöres Sándor. A szépirodalmi szövegek, személyes dokumentumok és a Kaláka népszerű zenéi által megelevenedő történetek az érzelmek titokzatos világába kalauzolnak bennünket.

A Szabad Tér Színház produkciója.

Kaláka:

Gryllus Dániel
Gryllus Vilmos
Radványi Balázs
Becze Gábor

Közreműködők:

Gryllus Dorka
Nagy-Kálózy Eszter
Rudolf Péter
Simon Kornél

Alkotók:

szerző: Nyáry Krisztián
zene: Kaláka
dramaturg: Hevesi Judit
díszlettervező: Szolga István
jelmeztervező: Dőry Virág
asszisztens: Tóth-Gábor Anna
produkciós munkatárs: Vermes Laura
producer: Bán Teodóra
rendező: Kőváry Katalin

Ajánló


A 6 kontinensen több mint 60 millió néző által látott és a filmvászonról…

Ősszel a színházakba költözik a Quimby! Három év pihenő után a Quimby most…